"Shasta minden reményét elvesztette és azon töprengett, vajon az oroszlán rögtön felfalja-e áldozatát, vagy kicsit eljátszadozik vele, mint macska az egérrel. Vajon mekkora fájdalmat fog érezni?! A következő pillanatban (amire egész életében emlékezni fog), belédermedt a kép: látta, hogy a másik lovas kis termetű, karcsú valaki, páncélján csillog a hold, és csodálatosan üli meg a lovat. Nem volt szakálla. Hirtelen megvillant előttük valami, de még mielőtt Shasta alaposan szemügyre vette volna, szeme-szája tele lett sós vízzel. A fénylő valami hosszú öböllé vált a tengerben. Mindkét ló úszva haladt, Shastának térdéig ért a víz. Dühödt ordítás csattant föl mögöttük, és Shasta visszanézve hatalmas, félelmetes árny körvonalait látta meg a víz szélén; de csak egy alak volt. „Leráztuk a másik oroszlánt" — gondolta magában. Az oroszlánnak nyilván nem érte meg a zsákmány, hogy eláztassa magát. Meg sem kísérelte, hogy a vízben üldözze tovább. A két ló szorosan egymás mellett úszott a túlpart felé, amely már tisztán látszott. A tarkaani egyetlen szót sem szólt. „Amint partra érünk, megszólal" — gondolta Shasta. „Mit mondjak neki? Ki kéne találnom valamit." Hirtelen beszélgetés ütötte meg a fülét.

— Olyan fáradt vagyok — szólt valaki.

— Tartsd a szád, Hwin, ne légy bolond — válaszolt a másik.

 „Álmodom" — ámuldozott Shasta. „Megesküdnék, hogy a másik ló beszélt."

 A lovak már nem úsztak a vízben, inkább láboltak, és hamarosan prüszkölve, kínlódva, hatalmas farokcsapkodással értek szárazra. Nyolc pata alatt ropogtak a parti kavicsok. Shasta meglepetésére a tarkaani lovas most sem kérdezett semmit. Még pillantást sem vetett rá, inkább lovát igyekezett minél sebesebb vágtára biztatni. Bree tüstént a nyomába eredt.

— Broo-hoo-hah! — horkant fel. — Lassan a testtel! Minden szót hallottam. Itt nincs kibúvó, asszonyom! Ön is beszélő ló és Narniából való, mint én.

— Mi közöd hozzá, ha így van is? — csattant fel az idegen gúnyosan, kezét kardja markolatára téve. A hangja furcsán csengett Shasta fülében.

— Uramisten! Hiszen ez csak lány! — kiáltott föl meglepetten.

— Mit tartozik az rád, ha én csak lány vagyok? — csattant fel az idegen. — Te meg csak fiú vagy, közönséges, faragatlan fiú, alighanem szolga, aki elkötötte a gazdája lovát.

— Ezt te csak hiszed rólam — mondta Shasta.

— Nem tolvaj, kis tarkaani, ne hidd — szólt közbe Bree. — Ha itt egyáltalán lopásról szó lehet, akkor én loptam el őt. Nem avatkozom mások dolgába, de azt ne várd tőlem, hogy idegen országban honfitársnőm mellett szó nélkül menjek el. Azt hiszem, ez érthető.

— Nagyon is érthető — helyeselt a kanca.

— Tartsd a szád, Hwin — szólt lovára a lány. — Te bajkeverő.

— Nincs itt semmi baj — mondta Shasta. — Szabadon elmehettek, nem tartunk vissza.

— Nem, ti nem! — gúnyolódott a lány.

— Milyen veszekedősek ezek az emberek! — szólt a kancához Bree. — Rosszabbak az öszvérnél. De beszéljünk értelmesebben! Ugye, asszonyom, épp az a sorsa, mint az enyém? Fiatalon foglyul ejtették, s azóta rabszolga a calormenieknél?

— Így van, uram — bólintott mélabúsan Hwin.

— Most... talán... szökik?

— Mondd meg neki Hwin, ne üsse bele az orrát mások dolgába! — szólt a lány.

— Nem mondom, Aravis — felelte hátranézve a kanca. — Én is éppúgy szököm, mint te. Bizonyos vagyok benne, ilyen nemes harci mén nem árul el bennünket, szökünk, méghozzá Narniába."